Az egyházi év egy hónappal megelőzi a polgári évet. Decemberben egy meghitt időszakkal kezdődik adventtel, hogy felkészüljünk lelkileg Jézus Krisztus születésének megünneplésére. A világ már zajos körülöttünk. A boltok polcain már ott vannak a kellékek, az ajándékoknak valók, a hangszórókból szólnak az angolszász világ “karácsonyi slágerei”. Nem rég jelent meg egy könyv Byung-Chul Han A rítus eltűnése címmel, ahol feltérképezi a mai világot és sajnálattal vonja le a következtetést, az élet rítusai ma rohamosan köddé válnak minden területen, így az ünnepeink szertartásai is. Én is évek óta folyamatosan siránkozom magamban, hogy az adventünket felfalja a december elejétől tartó indokolatlan karácsonyozások végtelen folyama. Az advent rituális lelki időszakát egy Krisztus nélküli zenés és költekezős folyamat pogány rítusa veszi át. Mi, katolikusok is úszunk ezzel az árral, elveszítve érzékünket az adventi lelkület és a karácsony ünneplése között; hogy csendben, visszafogottan szóban, beszédben, étkezésben és imádságban várjam az ünnepet, aminek a fényében kell családban és közösségben ünnepli. A karácsony nem a masnik nagyságától lesz ünnep, hanem attól, hogy milyen szívvel vesszük körül az ünnepi asztalt. Van-e béke és szeretett, vagy csak egy megfelelési kényszer, amivel az ünnepre már közömbössé is válik a lelkem! Krisztusban elmélyült adventi készülődést kívánva testvéreimnek: Ipoly atya
